Az ember nem választhatja meg a folt színét a kéen. Ugyanis az a bizonyos folt mindig színtelen. Nem fehér, nem átlátszó, nem opálos, nem homályos. Egyszerűen nincs színe. Mint ahogyan a vak sem fekete sötétséget lát. Ő nem lát egyáltalán semmit. Semmit, mint ahogyan a könyököd vagy a hátad közepe sem. Ilyen az a bizonyos folt is, ott a kéen. Felfoghatatlan, mert nem létezik. De a létezés ellentétéhez sincs semmi köze. Nem fordítottja, ellentéte, inverze, tükörkée semminek. Nincs. Nincs, ahogyan te pedig vagy. Ahogyan te sem vagy ellentéte a halálnak. Hogyan is lehetnél? Pár évnyi élet, pozitív előjellel véve, minusz kétszer fekvőnyolcnyi nemlét az életed előtt és után, akárhogy nézem is; nem egyenlő nullával. Te vagy a folt a kéen. Minden kéen, amit szemeid kiszínezve az agyadba hazudnak, az a szín nélküli lék te vagy. Onnan takarod ki magad. Minden pillanatodból, csakis te hiányzol. Egyedül te, nem ő, vagy egy másik ő, és mindig az ép soron következő ő. Te. Ne felejtsd el magad, forogjon körülötted a világ, különben elszédülsz és minden hazugságot elhiszel. Még akár azt is, hogy nem érdemled meg magad. Mások nem számítanak. A magad örömére vakarj új sebeket, takarj csak ki bárkit a kéedből, akár mindenkit, csak magadat ne!